Malmok
Tatát a vizek tették azzá, ami.
A langyos vizű forrásokhoz húzódó ősembertől, a Brigetiot ivóvizzel ellátó
aquaduct megépülésétől, a pákászó, halászó életmódot fenntartó mocsaraktól,
a királyi lakomákat szolgáló halászatokon át az Esterházyak halgazdasági
törekvéséig ível az a fejlődés, amelyet a vízközelség határozott meg. Az
ipar megjelenésével aztán két olyan szakma is fellendült a környéken, amely
a vízhez kötődik. Az 1695-ös összeírás már öt molnármestert említ, de tudjuk,
hogy 9 malom működött. Kihasználva, hogy a források télen sem fagynak be,
a téli munkát kínáló kallózásra is felhasználták a malmokat. Ez a körülmény
idevonzotta a csapómestereket. 1716-ban már működött a molnárok, 1766-ban
pedig a csapók céhe. Az Esterházy család birtokában lévő malmokat a mesterek
bérelték, de volt "fabrica"-ja a kapucinusoknak is, Fellner Jakab pedig
maga kapott lehetőséget malomépítésre.
A vizek azóta kiapadtak, a malomipar a gőzmalmok megjelenésével egyidőben
a nagyvárosokba koncentrálódott, a cspómesterség eltűnt - de a tatai malmok
maradtak. Új funkcióval, rendbehozva vagy elhanyagolva, de hozzá tartoznak
a város hangulatához. (A kiapadt források a közelben elhelyezkedő bányászat
következménye volt. Ez a bányászat a közelmúltban megszünt. Ezzel a karsztvízszint
fokozatossan emelkedik, ami azt jelenti, hogy 2005 környékén újra feltörhetnek
majd a források!)
